Hajnali Anya … ha Kicsi beteg

Mosódió, mosóparfüm, nedves WC papír… vajon kell még valami? Kattog az agyam, pedig vissza kéne menni, de ezt elindítom. Igen, megint a fürdőben.

Odakint Apa inhalál Kicsinek.

Vajon mikor nyit az Aldi? 7 körül. Akkorra kéne menni, hogy ne legyen tömeg. Megetetem Kicsit és elosonok. Egy kis lopott idő. Nekem. Most 4:40.

De a Sparban jobb az árú. Hm. Ebédre is kell valami. Fránya Pünkösd, ma kell bevásárolnom, utána nincs bolt 2 napig.

Bedobom az ágyneműt, ha most nem teszem be, sose jár le.

Fogmosás. Huh, de jól esik. Este bealudtam, betakaratlanul. Mint egy kutya, csak úgy ledőlve oldalra , mikor visszaaltattam Kicsit. Aztán meg a fél 12-es ébredésnél az orrszívás-inhalálás-altatás kombó után bedobtam egy torokfájós cukorkát – naná, hogy lassan én is lebetegszem. A cukorka vége még a számban volt, mikor fél 4-kor ébredt újra Kicsi. 3 órát aludt egyhuzamban. Ez nagyon jó. Végre az orra is szívható, nem megy minden a hörgőire. Csak sokáig tart. Végig sírja. Már rezignáltan csak végrehajtom, legyünk túl rajta. Emlékszem még az elsőkre mikor kicsi volt, hogy sajnáltam. Miért nincs más megoldás?!

Úgy hallom Apának nem megy a visszaaltatás. Kicsi énekel. Mindjárt megyek, átveszem.

Ez a nap is elkezdődik.

Kell még hajlakk is. Nagynak szandál. Áh, legyen inkább az Aldi.

Kijövök.

Hol vannak? Csend van.

Kicsi és Apa már az ágyban szuszognak. Lám mégis sikerül.

Kicsi álmában nyöszörög, de alszik. Köhög, de legalább már felszakadt. Már nem aggódom…annyira, csak kicsit.

Alszom én is. 4:58

… vagy mégse. Bakker. A melltartó betét. Pedig ezért mentem ki. Még miután Apának átadtam. Aztán persze elment pisilni, így én pelenkáztam át Kicsit, végül orrszivóztam is. Mondván nekem jobban megy. Nem csoda, hogy kiment a fejemből, így félkómásan. És ahelyett, hogy akkor visszaaludtam volna megint megcsináltam 100 dolgot… na joccakat.

… 5:35 jaj, hogy mennyire fel akartam kelni(irónia), megint.

Orrspray – orrszívás megint… aztán cici és most már aludjunk, de tényleg.

Aggódós Anya…ha Kicsi beteg

Leteszem halkan. Csendben szuszog. Épp nem köhög. Légzésfigyelőt áthozom a hálónkból – reggel ott aludt még 2 órát az átküzdött éjszaka után.

Keresem a babamonitort, az agyamban ezer gondolat:

Mindjárt lejár a mosógép, át kell tenni a szárítóba a ruhákat, nem kell válogatni, minden szárítható kivételesen.

Bemegyek a hálóba, ó micsoda kupi: pisis pelus, vizes üveg, nylon zacskók, a popsitörlő megint nem lett visszacsukva. Ma se ágyazok be már látom.

Hol a babamonitor? Ha nem kapcsolom be, elfelejtem.

Itt maradt az éjjeli lázcsillapító az adagolóban – elküldtem kúpért Apát még éjjel a patikába, és mennyivel jobban jártunk. Sokat volt fent, szegény… és hogy köhög. Megöl az aggodalom.

WC…írok. Köhög. Mosógép sípol. Én csak Írok, kiírok magamból. Ő köhög. Vajon mennyit tud aludni így?

Elengedni…de jó volna aludni, a kertbe kiülni, olvasni, csak néhány kötelességet letenni.

Felnézek. Jaj, mennyi a szennyes. Be kéne tenni egy újabb adagot.

Az előző már nem sípol. Ott ne felejtsem, különben frissítő programot kell indítanom.

De … mégis sípol, megint köhög.

Kézmosás, megint köhög. A wc-zést nem vetem papírra, pedig kéne. Micsoda prüdéria, hogy sose írnak róla, pedig milyen természetes. A filmek se bővelkednek ilyen alap dolgokban. Mindig is hiányoltam. Az igazi „coming out” lenne.

Na nekilátok: mosógép ki, szárítóba be. Oh, nyamvadt szöszgyűjtő…takarít.

Közben agyalok: Nagynak évzáró, ma 4-kor. Epilálni kéne, kitalálni mibe menjek. Nincs egy göncöm, mióta Kicsi megszületett.

Megint köhög. Szegénykém. Qurva aggodalom…nem anya vagyok, egy kiba..ott ápolónő. Nem, én nem erre “szerződtem”.

Oh, hányan vitatkoznának velem…teszek rá. Már egy ideje.

Köhög, megint, nagyon…lehet mégse kerülnek át a ruhák a szárítóba.

Bingó…felkelt. Megyek felveszem, szegény, majd megfullad. Szöszgyűjtő legalább kitakarítva…később átpakolok…ígérem.

Kicsi és narancssárga

Kicsi volt és narancssárga,
Egy nap kiraktam az állványra.
A kalitkába még friss vizet is tettem,
Majd meggondolatlanul fürödni mentem.

Hangja vékony volt, élesen csipogó,
Néha idegesítően sípoló.
De sosem ártott se légynek, se szúnyognak.
Mégis voltak, kik rá prédaként gondoltak.

Nem először volt kint a kertben,
De utoljára az életben.
Be nem szűrődött se zaj, se síró hangocska,
Mikor kiértem, szájában vitte a macska.

Szemébe büszkeség s az élet iránti közöny.
Tudom, nem az éhség vitte rá, hanem az ösztön.

Kicsi volt és narancssárga,
Szegény, árva kanári madárka.
Reggelente sipítva ébresztett,
S addig bizony nem maradt veszteg,
Míg a reggelit meg nem kapta,
S a magokat elropogtatta.

Nem énekelt csak csipogott, csak csipogott.
S egy nyári délelőtt rettegve távozott.

2001. június 25.

Sehol

Egyedül vagyok, magányosan.
S felsírok hangosan.
A parketta, szőnyeg könnyemet issza.
Mit csináljak vissza?

Semmit, mert nem lehet.
Már minden a múltba veszett.
Hirtelen valami zaj.
Kérdi: Mi baj?

Ugyan. Semmi.
Csak ne kéne lenni.
Itt, vagy ott, vagy bárhol,
Csak tűnjek el a világból!

Mártír vagyok?!
Úgy gondolod?
Ne gondold ezt. Nem!
Csak rab, a saját bőrömben.

(1999. Február 5. Nem akarok lenni)